Bejelentkezés

Elfogadóhelyek hirdetései:

Lelkes Fotó Kft
Dr. Rétvári Beáta ügyvéd
DrHauschkaBolt.hu
Natura Stúdió
Aqua Dive School
Tiszta Hangok Rádió - Napvitézek Alapítvány
[Internetes rádió]
Cím: 1075 Budapest Károly krt. 3/a IV.em Tel.: 06 70 778 6946
A rádiónk küldetése

Egy azonos emberi értékek mentén gondolkodó kis csoport létrehozta a Tiszta Hangok közösségi NetRádiót. Célunk, hogy műsorainkkal a tiszta emberi értékek iránti fogékonyságot erősítsük. A rádió ezért egy olyan dinamikus és impulzív eszköz kíván lenni, amely egyéni és közösségi morális fejlődésre inspirál.
Alapelveink

Tevékenységünk minden területen tiszta, morálisan érzékeny működés. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, a környezettudatos viselkedést. Olyan – morális alapokon működő – közösségek, civil kezdeményezések, egyesületek, cégek, vállalkozások bemutatását tervezzük, akik törekvéseikben egy „emberközelibb” társadalom formálásában szeretnének részt venni, illetve vannak már mások számára is irányt mutató eredményeik e téren. Hallgatóinkat nem szeretnénk reklámokkal terhelni, ezért hallgatói illetve szponzori támogatásokból kívánunk működni. Munkánkat és a rádió fejlődését tehát az Ön támogatása is segítheti. Hisszük, hogy kezdeményezésünk nem marad egyedül, így az élet számos területén hasonló megfontolásból táplálkozó alkotó közösségek jönnek majd létre.

Az internet rádió távlati célja

Célunk egy olyan internetes rádió működési struktúra megalkotása, amely emberközpontú. Itt szándékosan nem a kereskedelmi rádiók profitmaximalizálási szándékából levezethető emberközpontúságra gondolunk, inkább az ember természetes felépítését tudatosan szem előtt tartó médium kialakítására.